Shanghaiba szombat délután érkeztem, és már Csengduban kinéztem az utikönyvben, hogy ki fogom próbálni a Maglev-et, azt a mágnesvasutat amit a németek építettek a kínaiaknak. A német kollégám szerint otthon elég nagy botrány volt, mert 20 évig fejlesztették a vasutat, több milliárd dollár ráfordítással, de senki nem akarta megvenni. Ezért aztán nagy volt az öröm, amikor a shanghaiak megrendelték, hiszen végre valaki fizetett a sok éves fejlesztőmunkáért. Gondolták is a németek, hogy most akkor beindul az üzlet, és jönnek majd sorba a megrendelések, de azóta sem vásárolt senki ebből a típusból, mert a japánoknak van egy más technológiával működő nyeregvasútjuk, ami ráadásul olcsóbb, mint a németeké. Az viszont kétségtelen, hogy az eddigi leggygyorsabb földfelszíni utazást sikerült átélnem, 431 km/h sebességgel száguldottunk a reptérről a városközpontba, és a 30 km-es utat kevesebb, mint 8 perc alatt tettük meg. Innen aztán taxival indultam tovább a szállodába. Az első benyomásom az volt, hogy ez egy modern metropolisz, felhőkarcolókkal, üvegpalotákkal, és széles utakkal. Ez a benyomásom később annyival bővült, hogy Shanghai lakossága nagyon nemzetközi, rengeteg külföldi dolgozik itt, és ez meglátszik a helyi kultúrán is. Sokkal kevésbé éreztem azt a fajta meghitt kínai hangulatot, mint Mianyangban. Viszont könnyebb volt találni angolul beszélő embereket, és nem ürültek ki este 10 órakkor az utcák, itt volt éjszakai élet.
Mondják, hogy kicsi a világ... Nos, én egy volt középiskolás társammal találkoztam Shanghaiban, akivel később együtt jártunk a BME-re is, nagyon vendégszerető volt és jókat beszélgettünk a vacsorák alkalmával. Pepító 9 éve él kinn és egyelőre nem is tervezi a hazatérést. Egy nagyon érdekes szoftver fejlesztésével foglalkozik, elmesélte és szerintem nagy üzleti potenciál van benne. Remélem hamarosan sok pénzt fog vele keresni. De hogy tovább fokozzam a dolgokat, találkoztam még egy egri sráccal Shanghaiban, aki szintén nagyon jó fej, így a 3 egri srác jól eldumált a világ e távoli pontján. Megbeszéltük persze az ő benyomásaikat, tapasztalataikat is Kínáról, és megállapítottuk, hogy ez most igazán a lehetőségek országa. Ha valakinek van jó ötlete, üzleti érzéke és megfelelően rámenős, akkor itt sikereket tud elérni. Van ugyan bürokrácia, de a szabályok elég képlékenyek. Ez persze a gyengébbeknek nem jó, hiszen őket nem védi sok minden, de az erősek jól tudnak érvényesülni. Ha nem a kommunista párt lenne hatalmon, azt mondanám, hogy ez az igazi vad kapitalizmus. A közlekedésről régóta tervezek külön cikket írni, de egy gondolatot megemlítenék itt is, amit Shanghaiban folyamatosan tapasztaltam: Mindig az erősebb,vagy erőszakosabb fél jut előre. Éjjel például a nagy buszok, teherautók, kamionok, úgy döngetnek keresztül a városon, hogy jobb, ha senki nem áll az útjukba, mert nem biztos, hogy akár a piros lámpánál is meg fognak állni.
Az ott töltött pár nap alatt nem sok mindenre jutott idő, de igyekeztem néhány érdekességet, nevezetességet megnézni. Elmentünk pl. a Shanghai múzeumba, ami szerintem egy nagyon jó kiállításgyűjtemény. Az érmék történetétől kezdve a kaligráfiákon keresztül a porcelánokig sok mindent kiállítottak, és látványos, érdekes módon mutatják be ezek történetét és a különféle dinasztiákhoz kapcsolódó kultúrális sokszínűségét. A 4 szintes múzeum bejárására fél napot mindenképpen érdemes szánni, de ha valaki alaposabban meg akarja tekinteni a látnivalókat, akkor akár több napot is eltölthet itt. Nem messze a múzeumtól található az Emberek parkja, ami kellemes nyugalmat áraszt a nyüzsgő belváros kellős közepén. Furcsa is volt számomra a hatalmas felhőkarcolók tövében meghúzódó kis park tavacskája, és annak szigetén a kis teaház kettőssége. A közlekedéshez kiválóan használható a metró. 3 yuanért szinte bárhova el lehet jutni vele. Van vagy 15 metróvonal, és a jegy tetszőleges számú átszállásra érvényes, egy műanyag kártyát kap az utas, amit érvényesít az állomásra való belépéskor, majd amikor a végső célállomáson elhagyja a metrót, akkor az automatában hagyja a kártyát. Egyszerű, olcsó és nagyon kényelmes rendszer, bárcsak Pesten is így lehetne metrózni! A Huangpu folyó kanyarulatában a Bund nevű sétányról lehet gyönyörködni a városképben. Talán este még szebb látvány, mint nappal. A folyón kompokkal is át lehet kelni, kb. 10 perces az út, és ez is mindössze 2 yuan (azaz kb. 60 Ft). Pedig Shanghai az általam látott kínai városok közt a legdrágább, de a közlekedés még így is nevetségesen olcsó.
Alkalmam volt megnézni az óvárost is. Hú, ezt nehéz lesz leírnom, ill. visszaadnom az élményt, de megpróbálom. Ahogy közeledik az ember az óváros középpontjához, kis boltok mellett haladhat el, amikben minden féléket árulnak, a  ruháktól az ajándéktárgyakon keresztül a különféle ennivalókig. Kalandvágyból kipróbáltam, és lekanyarodtam egy mellékutcába. Az utca kb. 1,5 méter szélességű volt, és az olasz sikátorokhoz tudnám leginkább hasonlítani, csak éppen annak is a legszegényesebb fajtájához. A házak között kifeszített szárítókötélen száradó ruhák, az utcán biciklironcstól kezdve a műanyag flakkonokig sok minden hever, a házak, lakások lakótere szerintem nem nagyobb 10 m2-nél, tehát már ránézésre is szegénység, elmaradottság, lepusztultság benyomását kelti. Közben csengető biciklisek, triciklik, dudáló motorok követelik maguknak az utat és az emberek hangosan kiabálnak egymással, vagy éppen a telefonjukkal. De a legborzasztóbb az a mindent átható orrfacsaró bűz, ami a házak között terjeng, a csatorna helyett az utcán csorgó szennyvíztől kezdve a vegyszerek és a füst keverékének leírhatatlan és förtelmes szaga tölti be a levegőt. A nagyvárosokban egyébként is folyamatosan szmog van, ami az alapbűzt már megadja és a napot folyamatosan eltakarja, de ez a szag űberel mindent. Nem is maradtam ott sokáig, gyorsan kifordultam egy nagyobb utcára, és haladtam tovább a központba, ahol egy építészeti remekműben boltoktól kezdve az éttermekig minden megtalálható. Én nem vagyok nagy vásárló típus, így nem hoztak lázba a boltok, de az amerikai kolléganőm teljes extázisba jött, és nem győzött naponta büszkélkedni a legújabb szerzeményeivel. Számomra sokkal érdekesebb volt, amikor felmentem a 491 méter magas Guiness rekordot tartó obszervatóriumba.. Korábban már jártam a torontói CN Towerben és az Empire States Building tetején NY-ban, de azok eltörpülnek a shanghai "sörnyitó" mellett. Az épületet az alakja után nevezték el így a helyiek, és a legfelső szintről pazar kilátás nyílik a városra. Makettként terül el a sok kis épület, és az autók, emberek, mint kis hangyák nyüzsögnek odalenn. Viszonylag szerencsém volt az idővel is, mert nem volt teljes szmog, köszönhetően az élénk szélnek, de azért így sem volt teljesen tiszta a kilátás, ellenben annál szebb.
A pár nap gyorsan elszállt és a shanghai élményekkel az emlékeimben tovább indultam utolsó kínai uticélom, Peking felé. Erről a következő cikkben írok.
Üdvözlök mindenkit, Gábor

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.