Shanghaiba szombat délután érkeztem, és már Csengduban kinéztem az utikönyvben, hogy ki fogom próbálni a Maglev-et, azt a mágnesvasutat amit a németek építettek a kínaiaknak. A német kollégám szerint otthon elég nagy botrány volt, mert 20 évig fejlesztették a vasutat, több milliárd dollár ráfordítással, de senki nem akarta megvenni. Ezért aztán nagy volt az öröm, amikor a shanghaiak megrendelték, hiszen végre valaki fizetett a sok éves fejlesztőmunkáért. Gondolták is a németek, hogy most akkor beindul az üzlet, és jönnek majd sorba a megrendelések, de azóta sem vásárolt senki ebből a típusból, mert a japánoknak van egy más technológiával működő nyeregvasútjuk, ami ráadásul olcsóbb, mint a németeké. Az viszont kétségtelen, hogy az eddigi leggygyorsabb földfelszíni utazást sikerült átélnem, 431 km/h sebességgel száguldottunk a reptérről a városközpontba, és a 30 km-es utat kevesebb, mint 8 perc alatt tettük meg. Innen aztán taxival indultam tovább a szállodába. Az első benyomásom az volt, hogy ez egy modern metropolisz, felhőkarcolókkal, üvegpalotákkal, és széles utakkal. Ez a benyomásom később annyival bővült, hogy Shanghai lakossága nagyon nemzetközi, rengeteg külföldi dolgozik itt, és ez meglátszik a helyi kultúrán is. Sokkal kevésbé éreztem azt a fajta meghitt kínai hangulatot, mint Mianyangban. Viszont könnyebb volt találni angolul beszélő embereket, és nem ürültek ki este 10 órakkor az utcák, itt volt éjszakai élet.
Mondják, hogy kicsi a világ... Nos, én egy volt középiskolás társammal találkoztam Shanghaiban, akivel később együtt jártunk a BME-re is, nagyon vendégszerető volt és jókat beszélgettünk a vacsorák alkalmával. Pepító 9 éve él kinn és egyelőre nem is tervezi a hazatérést. Egy nagyon érdekes szoftver fejlesztésével foglalkozik, elmesélte és szerintem nagy üzleti potenciál van benne. Remélem hamarosan sok pénzt fog vele keresni. De hogy tovább fokozzam a dolgokat, találkoztam még egy egri sráccal Shanghaiban, aki szintén nagyon jó fej, így a 3 egri srác jól eldumált a világ e távoli pontján. Megbeszéltük persze az ő benyomásaikat, tapasztalataikat is Kínáról, és megállapítottuk, hogy ez most igazán a lehetőségek országa. Ha valakinek van jó ötlete, üzleti érzéke és megfelelően rámenős, akkor itt sikereket tud elérni. Van ugyan bürokrácia, de a szabályok elég képlékenyek. Ez persze a gyengébbeknek nem jó, hiszen őket nem védi sok minden, de az erősek jól tudnak érvényesülni. Ha nem a kommunista párt lenne hatalmon, azt mondanám, hogy ez az igazi vad kapitalizmus. A közlekedésről régóta tervezek külön cikket írni, de egy gondolatot megemlítenék itt is, amit Shanghaiban folyamatosan tapasztaltam: Mindig az erősebb,vagy erőszakosabb fél jut előre. Éjjel például a nagy buszok, teherautók, kamionok, úgy döngetnek keresztül a városon, hogy jobb, ha senki nem áll az útjukba, mert nem biztos, hogy akár a piros lámpánál is meg fognak állni.
Az ott töltött pár nap alatt nem sok mindenre jutott idő, de igyekeztem néhány érdekességet, nevezetességet megnézni. Elmentünk pl. a Shanghai múzeumba, ami szerintem egy nagyon jó kiállításgyűjtemény. Az érmék történetétől kezdve a kaligráfiákon keresztül a porcelánokig sok mindent kiállítottak, és látványos, érdekes módon mutatják be ezek történetét és a különféle dinasztiákhoz kapcsolódó kultúrális sokszínűségét. A 4 szintes múzeum bejárására fél napot mindenképpen érdemes szánni, de ha valaki alaposabban meg akarja tekinteni a látnivalókat, akkor akár több napot is eltölthet itt. Nem messze a múzeumtól található az Emberek parkja, ami kellemes nyugalmat áraszt a nyüzsgő belváros kellős közepén. Furcsa is volt számomra a hatalmas felhőkarcolók tövében meghúzódó kis park tavacskája, és annak szigetén a kis teaház kettőssége. A közlekedéshez kiválóan használható a metró. 3 yuanért szinte bárhova el lehet jutni vele. Van vagy 15 metróvonal, és a jegy tetszőleges számú átszállásra érvényes, egy műanyag kártyát kap az utas, amit érvényesít az állomásra való belépéskor, majd amikor a végső célállomáson elhagyja a metrót, akkor az automatában hagyja a kártyát. Egyszerű, olcsó és nagyon kényelmes rendszer, bárcsak Pesten is így lehetne metrózni! A Huangpu folyó kanyarulatában a Bund nevű sétányról lehet gyönyörködni a városképben. Talán este még szebb látvány, mint nappal. A folyón kompokkal is át lehet kelni, kb. 10 perces az út, és ez is mindössze 2 yuan (azaz kb. 60 Ft). Pedig Shanghai az általam látott kínai városok közt a legdrágább, de a közlekedés még így is nevetségesen olcsó.
Alkalmam volt megnézni az óvárost is. Hú, ezt nehéz lesz leírnom, ill. visszaadnom az élményt, de megpróbálom. Ahogy közeledik az ember az óváros középpontjához, kis boltok mellett haladhat el, amikben minden féléket árulnak, a  ruháktól az ajándéktárgyakon keresztül a különféle ennivalókig. Kalandvágyból kipróbáltam, és lekanyarodtam egy mellékutcába. Az utca kb. 1,5 méter szélességű volt, és az olasz sikátorokhoz tudnám leginkább hasonlítani, csak éppen annak is a legszegényesebb fajtájához. A házak között kifeszített szárítókötélen száradó ruhák, az utcán biciklironcstól kezdve a műanyag flakkonokig sok minden hever, a házak, lakások lakótere szerintem nem nagyobb 10 m2-nél, tehát már ránézésre is szegénység, elmaradottság, lepusztultság benyomását kelti. Közben csengető biciklisek, triciklik, dudáló motorok követelik maguknak az utat és az emberek hangosan kiabálnak egymással, vagy éppen a telefonjukkal. De a legborzasztóbb az a mindent átható orrfacsaró bűz, ami a házak között terjeng, a csatorna helyett az utcán csorgó szennyvíztől kezdve a vegyszerek és a füst keverékének leírhatatlan és förtelmes szaga tölti be a levegőt. A nagyvárosokban egyébként is folyamatosan szmog van, ami az alapbűzt már megadja és a napot folyamatosan eltakarja, de ez a szag űberel mindent. Nem is maradtam ott sokáig, gyorsan kifordultam egy nagyobb utcára, és haladtam tovább a központba, ahol egy építészeti remekműben boltoktól kezdve az éttermekig minden megtalálható. Én nem vagyok nagy vásárló típus, így nem hoztak lázba a boltok, de az amerikai kolléganőm teljes extázisba jött, és nem győzött naponta büszkélkedni a legújabb szerzeményeivel. Számomra sokkal érdekesebb volt, amikor felmentem a 491 méter magas Guiness rekordot tartó obszervatóriumba.. Korábban már jártam a torontói CN Towerben és az Empire States Building tetején NY-ban, de azok eltörpülnek a shanghai "sörnyitó" mellett. Az épületet az alakja után nevezték el így a helyiek, és a legfelső szintről pazar kilátás nyílik a városra. Makettként terül el a sok kis épület, és az autók, emberek, mint kis hangyák nyüzsögnek odalenn. Viszonylag szerencsém volt az idővel is, mert nem volt teljes szmog, köszönhetően az élénk szélnek, de azért így sem volt teljesen tiszta a kilátás, ellenben annál szebb.
A pár nap gyorsan elszállt és a shanghai élményekkel az emlékeimben tovább indultam utolsó kínai uticélom, Peking felé. Erről a következő cikkben írok.
Üdvözlök mindenkit, Gábor

Akik esetleg már kerestek volna otthon, azok kedvéért itt is megírom, hogy a vulkán aktivitás miatt Pekingben ragadtam, mert törölték a repülőjáratot, amivel tegnap hazautaztam volna. Így a kínai kaland folytatódik... hamarosan újabb bejegyzések lesznek olvashatóak.

Üdv, Gábor

Csütörtökön az óriás pandákat néztük meg a csengdui panda állatkertben, amely a város szélén található. Aranyos teremtmények, és nagyon nyugodtnak tűnnek, hiszen egész nap csak fekszenek és bambuszt rágcsálnak.
Német kollégám meg is jegyezte, hogy ő is el tudná képzelni így az életét,, mintha minden nap az ágyban fekve nézné a TV-t és közben eszegetné a mogyorót és a csipszet. Még a fiatalabbak is csak feküdtek egymás mellett, nem hancúroztak, mint más állatok kölykei. Az állatkert nagyon hangulatosan felépített dimbes dombos zöldterületen terül el. Az utakat bambuszok szegélyezik és a parkosítás igazán dícséretes. A jól ismert fekete-fehér pandán kívül láttunk még vörös pandát, ami igen nagy ritkaság. Sajnos a simogatás, vagy egy kis panda ölbevétele 1000 yuan (kb. 30 ezer forint) lett volna, így ezt kihagytuk, pedig szívesen kipróbáltuk volna, ha nem ilyen megfizethetetlen. Az állatkertben ismét találkoztunk néhány érdekes felirattal, ezeknek a fényképét majd felteszem a fotók közé.
Pénteken az ókori öntözőrendszert terveztük megnézni, de a buszsöfőrünk egy ügyes gondolattól vezérelve egyszerűen nekitolatott egy reklámtáblának, aminek az lett a következménye, hogy a hátsó ablak betört. Bár ő vígan folytatta volna az útján, rá sem hederítve a hátsó üléseket borító szilánkokra, de mi mondtuk, hogy ha lehetne inkább egy másik busszal mennénk. Mintegy fél óra várakozás után jött is a váltás, beszálltunk és gondoltuk, hogy minden rendben, amég a sofőr egyszer csak le nem állt az út szélén és közölte, hogy ő nem megy tovább, majd jön egy harmadik busz, és azzal mehetünk. Mondtuk, hogy akkor legjobb lesz, ha ez a harmadik busz visszavisz minket a szállodához. Így is történt, így mintegy 3 órás nekilódulás után elmaradt az öntözőrendszer megtekintése. Helyette meglátogattuk az NGO szervezetünknek, a DOT-nak az irodáját, majd az indiai kollégámmal fodrászhoz mentünk, hajmosás, masszázs, hajnyírás, hajmosás, masszázs követték egymást. Miután így megfiatalodtunk, elmentünk a mobil piacra. Hihetetlen mennyiségű telefont, fényképezőt és minden féle tartozékokat árultak. A kollégám Iphone-t akart venni, én viszont csak egy egyszerő készüléket kerestem, amit a hátralévő pár napban még tudok használni kínában. Sikerült is egy Lenovo gyártmáényút beszereznem, és szerintem rekord áron (40 yuan, azaz kb. 1200 Ft), de ebbe már s töltőt is bele alkudtam :-). Este pedig közös vacsorát tartottunk a DOT szervezettel egy Pekingi kacsa nevű étteremben. Jó hangulatban fogyasztottuk a finom falatokat és a vacsi végén elköszöntünk egymástól.
A következő cikkben a sanghai élmények jönnek.
Üdv mindenkinek, Gábor

Szerda reggel szomorúan ébredtünk. Mintha az idő is tudta volna, hogy ez a nap nem lesz túl vidám, mert hajnal óta folyamatosan szakad az eső. A reggelinél a szokásos poénkodások helyett csak erőltetett mosoly jött az emberek arcára. Hát igen, vége, elérkezett az utolsó nap Mianyangban. Bármennyire is hiányoztak a szeretteink, mégis nagyon gyorsan elrepült ez a közel 4 hét. Sokat dolgoztunk, de nagyon sok vidám pillanatot éltünk át együtt a csapattal. Azt hiszem ezt nem lehet igazán átadni egy blogon keresztül. Rengeteg érzés kavarog most bennem, és nem gondoltam volna, hogy ennyi emóció önti el majd a szívem amikor elindulunk Mianyangból vissza Csengduba, tudván, hogy talán soha többet nem jövünk vissza ide. Egy szűk hónap ugyan nem sok idő, de az ezalatt átélt intenzív élmények mégis életünk meghatározó részévé tették ezt a pár hetet. Reggel még elmentünk a CCPIT irodába, ami a főhadiszállásunk volt és tartottunk egy "Wrap-up meeting"-et. Az igazgató tolmácsolta felénk a helyi vezetés,az ügyfeleink és az önkormányzat hálás köszönetét és mindannyian kaptunk egy emlékplakettet az itt végzett munkánk jutalmául. Nagyon meg voltak elégedve a leszállított jelentésünkkel és a megtartott előadásainkkal. Már tegnap is sok köszönetet kaptunk az előadások alatt, és ezt most megtoldották egy újabb köszönetnyilvánítással. Én csak azt tudom mondani, hogy megérte. Megérte idejönni, megismerni a helyi nevezetességeket, és ezeket rendszerezve összefoglalni nekik egy olyan jelentésben, ami talán az elkövetkező 10-20 év túrisztikai fejlesztési terveik alapját fogja képezni. Bár nagyon rövid volt az időnk, de úgy érzem, hogy a maximumot sikerült kihozni magunkból. Nem csoda hát az elégedettség, és a sok hálálkodás. Valahol a szívembe zártam ezeket az embereket, hiszen a munkánk során végig olyan szeretettel fogadtak bennünket, segítették a munkánkat és a maguk módján megtettek értünk mindent, hogy eredményesen dolgozhassunk.Jó érzés volt dolgozni velük, és most egyrészt szomorú vagyok, hogy ez végetért, és nem tudjuk tovább folytatni az együttműködésünket, másrészt pedig egy ürességet érzek, hiszen magunk mögött hagyjuk a kollégákat, barátokat, ismerősöket, és bár megbeszéltük, hogy emailen tartjuk majd a kapcsolatot, de mindannyian tudjuk, hogy az már nem lesz ugyanaz...
Az irodában megnéztük a teamvideónkat, ami tegnap elkészült, de sajnos a nagy mérete miatt (400 MB) nem tudom feltölteni a video blogomra. Szerintem egész jól sikerült, nekem legalábbis tetszik, úgy érzem, hogy jól vissza tudja adni az elmúlt hetek hangulatát. A megbeszélés után meghívtak bennünket az iroda dolgozói egy közös ebédre, ahol a helyi legínyencebb falatokkal kedveskedtek nekünk, pl. malacfarok, sertésgyomor, csirkekaparó, stb. Azért végülis jóllaktunk. Ebéd után pedig vissza a szállodába, csomagolás, kijelentkezés és indulás a busszal Csengduba. A búcsú fájdalmas volt, hiszen az 5 tolmács közül már csak 2 jön velünk tovább, és a másik hármukat lehet, hogy soha többé nem látjuk... Azért bízom benne, hogy fogjuk tartani a kapcsolatot, és talán még találkozunk is valahol, valamikor. Furcsa dolog ez, de úgy érzem, hogy megszerettem ezt az országot, bár talán helyesebb ha azt mondom, hogy Szecsuánt, sőt azon belül is Mianyang-ot, hiszen az ország akkora nagy, hogy nem biztos, hogy mindenhol ugyanilyen barátságos, szeretetre méltó emberek élnek. Ide viszont szívesen visszajönnék, és megnézném, hogy miképpen változik a város, hogyan változnak az emberek, bár abban bízom, hogy a vidámságukat, a kedvességüket és a vendégszeretetüket nem fogja megváltoztatni a fejlődés és a nyugati kultúrák hatása.
A mai nap arra is rádöbbentett, hogy hamarosan a CSC csapat tagjaitól is búcsút kell majd vennem. Még két napig együtt leszünk, megnézzük a Pandákat és az ókori öntöző rendszert, aztán szombaton mindenki útjára indul.Ennyi volt. Egy dolog vígasztal csupán, hogy hamarosan viszontláthatom a családomat.
Üdv, Gábor
 

A Húsvét hétfőt kihasználva alaposan felkészültünk az előadásunkra, és kinyomtattuk szép színesben a jelentésünket. Eljött a kedd, ami a projektünk végét jelentette. Mintegy 2 órás előadást tartottunk a túrizmusról, melyen a túrisztikai munkatársakon kívül a városi vezetés is képviseltette magát. Mindenki nagyon meg volt elégedve a munkánkkal, nem győztek dícsérni bennünket és hálálkodni, hogy ennyit segítettünk nekik. Nem tagadom, jó érzés volt, hogy nem hiába dolgoztunk és bár tudom, hogy hosszú út áll még előttük, de úgy érzem, hogy minden esélyük megvan rá, hogy Mianyang és Beichuan népszerű túrisztikai célállomása legyen.
A délelőtti plenáris szekció egy közös ebéd után két délutáni előadás követte, az egyik a marketing és branding témaköréről szólt a másik pedig a nemzetközi standardokról. Ezekkel is nagy sikert arattunk, amit a közel 2 órás folyamatos kérdés/felelet rész bizonyít legjobban. Bár nem voltak kétségeim a projekt során, de mégis elégedettséggel tölt el, hogy megcsináltuk! Ezt este egy közös vacsorával meg is ünnepeltük, jó hangulatban fogyasztottuk a finom szecsuáni falatokat. A vacsorát még egy kis sörözés és hosszas beszélgetés követte, hiszen igyekeztünk kihasznáni a még közösen eltölthető időt...
Üdv, Gábor

Húsvét vasárnap reggel korán ébredtünk. Ezúttal viszont nem locsolkodni indultunk, hanem a hegyek felé vettük utunkat. A reggel 6 órás indulás után kb. 15 perc múlva megérkeztünk a nemzeti park bejáratához. A korainak tűnő időpont ellenére nem mi voltunk az elsők, és egyetlenek  Hatalmas tömegben sodródtunk a kapuk felé, majd amikor átjutottunk, megrohamoztuk az egyik kisbuszt, ami felvitt minket a hegytetőre. Aznap már két idegenvezetőnk is volt, de a szerepük ismét csak arra korlátozódott, hogy beszerezték a belépőjegyet, illetve a kirándulás során hajtottak bennünket, hogy siessünk, ne maradjunk le, "go, go, go" hallottuk minden felől, hisz minden idegenvezető a saját csoportját igyekezett ösztökélni. A kisbuszok közlekedése szó szerint élletveszélyes volt. A kínai közlekedés minden jegyét magában hordozta, plusz még a versenyzői ambíciók kiteljesedését. A szerpentínes úton felfelé padlógázzal téptünk és az előttünk lassabban haladó buszokat előzgettük rendszeresen, nem számított a hajtűkanyar, vagy a záróvonal. Így aztán néhányszor előfordult, hogy a jobbos kanyarban baloldalon haladva egyszercsak egy nagy busz jött velünk szemben. Ilyenkor aztán nagy fékezés, néhány perc tűnődés, hogy most akkor hová lehetne lehúzódni, majd végü nagy nehezen kievickéltek a buszok a szorított helyzetükből. A hajszolt tempó persze felforralta volna a hűtővizet, így az út mentén víztöltő állomásokat helyeztek el, ahol egyszerűen egy slagot rádugtak a busz hátúljából kilógó kis csonkra, és már folyt is a víz a buszba. A slagot el sem zárták, hiszen mindig jött egy újabb busz... A sok kanyargás sajnos megviselt néhány kollégát és tolmácsot, így nagy örömmel vettük tudmásul, amikor az út végére értünk. A napfelkeltét ugyan már lekéstük, de a hegyek között a felhők közül kukucskáló nap látványa azért így is lenyűgöző volt. A hegy tetején kb. 10-15 centis hótakaró fogadott minket,. Ez különösen a maláj kolléganőnknek tetszett, hiszen életében először látott havat. Hógolyózva indultunk felfelé a lépcsőn, miközben folyamatosan hallottuk, hogy go-go-go, de a kilátás az meseszép volt. A környező alacsonyabb hegyeket felhő borította, de a magasabb csúcsok kikandikáltak a tejfölből. A legmagasabb csúcsra csak libegővel lehet feljutni, de ez újabb sorbanállást igényelt. Viszont megérte, mert fentről a látvány még pazarabb volt és megtekintettük a hegy tetejére épített budhát is. Sétáltunk kb egy órát, aztán visszaindultunk a libegővel. A sétában alaposan megéheztünk, így beültünk egy étterembe és megebédeltünk. Sajnos az időnk nagyon elszaladt, így a majmokat már nem tudtuk megnézni, pedig ez lett volna a délutáni program, de így jár az aki nemzeti ünnepen megy Kínában kirándulni. Így is elmúlt már 9 óra mire visszaértünk a szállodába. Élményekkel gazdagabban és fáradtan tértünk nyugovóra.
Üdv mindenkinek, Gábor

Elérkezett a hétvége, amit ezúttal kirándulással töltöttünk. Már múlt héten elkezdtük szervezni az utat egy utazási irodánál. Ez meglehetősen hosszadalmas alkudozást eredményezett, amiről egy rövid vidót felteszek a videótárba. Bár csak hátúlról tudtam filmezni, de jól látszik az arcokon a feszültség, és egy kis bepillantást nyerhettek a helyi tárgyalási technikába, hangerő, érzelmek, és sok gesztikuláció kell ahhoz, hogy elérje valaki a célját.
Szombaton kijelentkeztünk a szállodai szobáinkból, a csomagjainkat elraktároztuk, majd fél 9-kor útrakeltünk. Mintegy negyed órás utazás után meglepődve vettük észre, hogy másodszor hagyjuk el a vasútállomást. Mint kiderült, a sofőr nem ismerte Mianyang-ot, így némi segítségre volt szüksége, hogy kitaláljon a városból, Meglehetősen hosszú busz utazás után érkeztünk Leshanba, ahol megebédeltünk, majd elindultunk Budha nézőbe. Tekintettel a nagy tömegre, úgy döntöttünk, hogy nem a hegyi túrát választjuk, hanem hajóról nézzük meg a világ legnagyobb kőbevésett Budháját. A jegyek beszerzése az idegenvezetőnk dolga volt, aki beállt a jó hosszú sorba és kb. 40-50 perc után be is tudtunk menni az induló platformra. Azt egyébként nem igazán tudtuk kitalálni, hogy mi volt pontosan az idegenvezetőnk dolga, bár nagyon kedves volt, még egy dalt is elénekelt nekünk, de túl sok információt nem kaptunk tőle. A Buddháról a Wikipédiában leírtak alapján az indiai kollégánk többet tudott mesélni nekünk, mint az idegenvezető. A hajókázás után a szállodába mentünk és elfoglaltuk a szobáinkat. Ekkor még nem tudtuk, hogy éjjel nem lesz fűtésünk, és reggelre nem lesz melegvíz... kissé sportos volt az ébredés egy 3 csillagos szállodához képest. Este a vacsoránál alkalmunk volt megtekinteni a különféle "nyersanyagokat", amiből az ételeket készítik. Nem csak a halak, rákok úszkáltak, mászkáltak nagy tömegben az étterem előtti akváriumokban és lavórokban, de láthattunk ketrecekben csirkét, fácánt, és különféle madárkákat. Ha valakinek kedve támadt pl. csirkét vacsorázni, akkor jött a szakács, és ott helyben el is vágta a csirke nyakát, és már készült is a vacsora. Az biztos, hogy friss volt a hús, de nem maradt meg mindenkinek az étvágya a látvány után... Persze volt ami füstölt, vagy szárított formában lógott az utcai árusoknál, a malacorrtól a malac lábig, a kacsa, nyúl, béka, csirke, és még sorolhatnám mi minden ínyencség várta az éhes vásárlókat. Szegény vegetáriánus kollégánk nem győzött csodálkozni a sok állat láttán, de persze volt rengeteg zöldség, gyümölcs, gomba, stb. A vacsora egyébként nagyon finom volt, és jóllakottan távoztunk az étteremből. Estére nem szerveztünk külön programot, mert másnap 5 órakkor ébresztő, és indulás a hegyekbe...  Erről a következő bejegyzésben írok, a buszutazás, libegőzés, és a kilátás külön cikket érdemel.

Folyt. köv.

Üdv, Gábor

A múlt heti eseményekhez tartozik még, hogy megünnepeltük névnapomat. Összegyűltünk a szobámban, és jól jött az otthonról hozott kis mangalica kolbász, amit felszeleteltem, és mindenki csipegethetett Nem is gondoltam, hogy a dán kollégámnak ekkora örömet fog okozni az a pár karika európai ízvilág, amit magammal hoztam. Persze a Duty Free shopban vásárolt Irsai Olivér, Tokaji Aszu és Egri Bikavér is ízlett mindenkinek, sőt a party végére a Vilmos körte pálinka is elfogyott. Kellemes hangulatban telt az este, és a kollégák megleptek egy tortával is, amiből az első szeletet persze nekem kellett elfogyasztani, pontosabban az indiai kollégám valami furcsa helyi szokásra hívatkozva egy az egyben a számba tömött. A torta finom volt, de legközelebb azért maradnék a szokásos elfogyasztási módnál.
Mianyang gazdag melegvízű forrásokban, ezért a város sok szállodájában ill fürdőházában található medence, melyek ezeket hasznosítják. Szombaton ellátogattunk az egyik legnevezetesebb helyre, a Loufu hegyre, ahol különleges összetételű gyógyvíz található. Az odaút nem túl biztatóan kezdődött, mert a busz az orrunk előtt indult el (14 perccel a menetrend szerinti indulás előtt), ami nem is lett volna baj, de a következő, aminek 20 perc múlva kellett volna indulni, csak késve érkezett, így 55 percet várakoztunk. Ezt követte a csaknem másfél órás utazás a kínaiakra szabott ülésekben. A hely viszont tényleg festői volt, a hegyek között ősi kis falucska húzódott meg tőlünk nem messze, a hegyoldalban botanikus kert, a fürdő pedig egy 4 csillagos szállodával egybeépítve kínálta szolgáltatásait a gyógyulni, kikapcsolódni vágyóknak. Nem volt olcsó a belépő, és szomorúan tapasztaltuk, hogy a fürdő nagy része nincs is használatban. Azt nem tudtuk kideríteni, hogy egyáltalán nincs, vagy csak a a szezon előtti időpontnak köszönhető, hogy nem nyitották még meg. A marketing videón rengeteg kültéri attrakciót láttunk, csúzdákkal, különféle medencékkel, de ezek most mind üresen vártak a sorukra. Viszont úgy döntöttünk, hogy ha már ennyit utaztunk, akkor nem hagyjuk ki a fürdést és megvettük a belépőket. Vegyes élményeink voltak, a gyógyvíz biztosan hatásos, mert csak 15 percet szabad benne tartózkodni. A szabadtéri medencék közül mindösszesen 1 működött, illetve volt mégegy nagyon érdekes, amiben pici halacskák úszkáltak, és ha az ember belement a vízbe, akkor ezek a halak körbevették és szépen elkezdték leeszegetni az elhalt hámsejteket... Sajnos ezért az élményért külön fizetni kellett volna, így éppen csak a lábunkat nyújtottuk bele, hogy kipróbáljuk milyen érzés, de roppant csiklandozós volt, így ennyivel meg is elégedtünk. Ezen kívül voltak aromafürdők zöld, rózsaszín, narancsárga, okkersárga és kék színben. Volt befekvős pezsgőfürdő és a pihenni vágyóknak forró kő, amire ráfekve lehetett száradni. Ezen kívül tengerpartot idéző óriás homokozó (a gyerekek kedvence), pihenő nyugágyakkal és lámpákkal szimulált napsütéssel, és még sok minden más. A szaunát is kipróbáltuk, de nem volt szerencsénk, mert amikor bementünk már csak 65 fok volt benne és folyamatosan egyre hűvösebb lett, így ezt most kihagytuk. A masszázst viszont nem hagytuk ki, és bár rövidebb volt (45 perc) mint a legzutóbbi, de profibbak voltak a masszőrök és jól megdolgozták a porcikáinkat. Végülis összességében azért nem bántuk meg, hogy elmentünk, de megállapítottuk, hogy a fürdőre ráférne, hogy egy befektető rendberakja és nemzetközi színvonalú gyógyfürdővé alakítsa a helyet.

Visszafelé a kisbuszban érdekes élmény volt, hogy a 9 férőhely ellenére, a sofőr minden utasjelöltnek megállt és nagy meglepetésünkre, folyamatosan akadt hely nekik. Végül összeszámoltuk, hogy 23-an utaztunk a pici kis járműben.

Vasárnap pihenéssel telt, illetve a barack virágzást mentünk el megnézni az egyik hegy tetejére. Tipikus jelenség, hogy a helybéliek ezt olyan tiszteletben tartják, hogy tömegesen vonulnak és örülnek a virágoknak. Bár nem sok fát láttunk, de legalább jót sétáltunk a hegytetőn.

A hét szorgos munkával telt. A végső prezentációra készültünk ill. a leadandó jelentést írtuk. Aztán kiderült, hogy nagyon nem kell kapkodnunk, mert a mára tervezett előadást el kellett halasztanunk jövő hét keddre, ugyanis az ügyfelünk közölte, hogy sajnos nem ér rá pénteken (a megállapodásunk ellenére). Ez itt Kínában sajnos bevett szokás, hogy a megbeszélt időpontok folyamatosan módosulnak, de keddet már nem lehet tovább tolni, hiszen szerdán megyünk vissza Csengduba.

Holnap a hegyekbe indulunk és meglátogatjuk a világörökség részeként nyilvántartott Óriás Budhát Leshanban és az Emei hegyet. Így a szombat éjszakát a hegyekben töltjük majd, ahol a mai előrejelzések szerint éppen havazik, ami nem is csoda, hiszen a csúcs ahová megyünk 3000 méter feletti.

Éva kérdezte, hogy tapasztaltam-e a zsúfoltságot. Nos, Mianyang még talán nem is olyan vészes, de Chengduban feltűnő volt, hogy rengetegen vannak, bármerre is megy az ember. Ez nem is csoda, hiszen csupán abban az egy városban többen laknak, mint egész Magyarországon. Szóval igen, sokan vannak, és hangosak a kínaiak, de ez még nem is lenne olyan zavaró, ha nem köpködnének ill. krákognának. Ezt azért európai embernek szokni kell. Állítólag az olimpiai felkészülés részeként Pekingben sikerült leszoktatni erről az embereket (majd kiderül ha ott leszek), de errefelé ez még a vérükben van. Viszont ezt kompenzálja az a kedves rajongásuk, ahogy hozzánk viszonyulnak, mosolyognak, integetnek és sokan köszöntenek minket: "Hello, hello, welcome in Mianyang". Ezzel körülbelül az angol tudásuk végére is érnek legtöbben, de azért aranyos ezt látni tőlük.

Lassan indulunk vacsorázni, úgyhogy befejezem a bejegyzést. Jövő héten majd beszámolok a kirándulásunkról. Illetve egy külön bejegyzést tervezek a közlekedésről, mert úgy láttam, hogy az a 1,5 perces videó a legnézettebb, amit erről tettem fel.

Üdv mindenkinek, Gábor

Meglehetősen elmaradtam a blogírással, de igyekszem sorban leírni az eseményeket. Szombaton meglátogattuk az épülő iskolavárost. Több ezer gyereknek ad majd helyet ha elkészül. Egyelőre még csak a beton falak állnak, és nehéz elképzelni, hogy itt szeptemberben már beindul a tanítás, de váltig állították a vendéglátóink, hogy nem tévedés, és tényleg az idén használatba veszik már az épületeket. A Stephan fotóblogján önmagukért beszélő képeket láthattok a helyi viszonyokról, az étkező munkásokat, a konténeres vegyesboltot és még sok más érdekességet sikerült lencsevégre kapnia.

Vasárnap pedig kirándultunk Beichuan tartományba. Az odaút kissé megviselte a csapatot, mert Fittipaldi módon vezetett a buszsofőr. A hegyoldalban lévő festői kis faluba egy keskeny szerpentínen keresztül jutottunk fel. A parkolóból pedig lépcső vezetett egy csodálatosan faragott kapuhoz, ami a falucska főterének bejárata volt. A lépcsőn piros szalagot tartó, népviseletbe öltözött lányok vártak bennünket, és mindenkinek a vállára kötöttek egy szalagot. Ez a helyi szokás szerint szerencsét hoz a messziről érkezett vendégeknek. Ezután helyi készítésű likőrrel kínáltak bennünket, majd meginvitáltak minket a vendégköszöntő táncukra (feltettem az erről készült videót a videóblogba). Nagyon kedvesek voltak a házigazák, bemutatták a 2 kőszikla trónt, amiről a település a nevét kapta. A legenda szerint, ha egy pár ebben a két trónban egymás mellé ül, akkor ők örök életükre elválaszthatatlanok lesznek. Természetesen a csapat hölgytagjai próbálkoztak, hátha a párjuk nélkül is működik a dolog :-) A falucskából visszafelé jövet vásárlás következett egy másik Qiang falucskában, ahol a kézműves termékekből válogathattunk. Érdekes volt megfigyelni, hogy ez sem a fiúk programja volt, mert pár percen belül máris polarizálódtunk, a fiúk a busz körül poénkodtak, amég a hölgyek lelkesen alkudoztak a portékákra. Miután mindenki elköltötte a vásárlásra szánt pénzét, ismét útra keltünk, ezúttal Zhongda Zhaohua középkori falucskába, ami egy korhű skanzen, makettekkel, népviseleti ruhákba öltözött árusokkal, kézművességgel, stb. Itt fogyasztottuk el az ebédünket is, melynek nagy slágere a sült csirkeláb volt (kaparó), ami igazán gusztustalanul nézett ki, de egész finom volt az a néhány falatka, amit le lehetett rágni a csontokról.

Ebéd után egy barlangot látogattunk meg, amely érdekes módon a földrengés után is sértetlen maradt. Szűk kis járatokon haladtunk, de láttunk hatalmas termet is a föld alatt (kb. futbalpálya méretű üreget, ami 40 méter mély volt). A legérdekesebb mégis a túra végén következett amikor a barlangban vízhez érkeztünk, és onnan csónakokkal jöttünk ki. Kellemes vasárnapi program volt.

Hétfőtől aztán újra beindult a munka. Interjúkat tartottunk különböző hotelekkel, éttermekkel, repülőtér menedzserrel, utazásszervezőkkel, túrisztikai hivatali dolgozókkal, a Tudomány és Technológiai Múzeum vezetőjével, Qiang kissebséghez tartozó iparművésszel, és még jónéhány emberrel, hogy minél több információt megtudjunk tőlük a környékről és a saját múködésükről. Ezek alapján fogunk a végén javaslatot tenni arra, hogyan tudnák a helyi nevezetességeket ismertebbé tenni a világ számára, ill. hogyan tudnak több túristát idecsábítani belföldről és külföldről egyaránt.

Ezen a héten viszont nem csak a saját Túrisztikai projektünkkel voltunk elfoglalva, hanem szerdán és csütörtökön az egyetemen tartottunk bemutatkozó előadásokat, pénteken pedig ellátogattunk az ideiglenes Bechuani középiskolába, ahová a földrengés után költöztették át a gyerekeket. Az egyetemi bemutatkozásunk remekül sikerült. A nálunk lévő marketing ajándékokkal motiválni tudtuk a résztvevőket, hogy tegyenek fel minél több kérdést, így mindkét napon sok interakció volt a vendéglátóink és a CSC csapat között. Úgy érzem, hogy a diákok érdeklődését fel tudtuk kelteni az IBM iránt, és talán a közeljövőben lesz néhány dolgozója az IBM Kínának azok közül akik jelen voltak az előadásunkon. A tanároknak is be tudtuk mutatni az IBM működését, értékeit és a legújabb technológiákat ill. programokat. Én személy szerint a projekt menedzsmentről tartottam az előadásomat a francia kollégámmal együtt, és bár eredetileg csak 10 percet terveztünk, de a tőlem megszokott módon ismét intraktivitásra buzdítottam a hallgatóságot, aminek az lett a következménye, hogy csaknem egy órán keresztül kaptuk a kérdéseket, amiket az ott lévő teamtagokkal együtt nagyon ügyesen megválaszoltunk. Az első nap előadásai után egy Campus látogatás is belefért a programba. Egy igazi egyetemi várost képzeljetek el, 26 ezer diákkal és ezzel arányos számú tanárral, több hektáros területen. Lenyűgöző méretek. A programot közös vacsora zárta, ami remek hangulatban telt, alkalmunk nyílt kicsit jobban is összeismerkedni és építeni a Guanxi-t. Leginkább azon lepődtem meg, hogy ők is olvassák a blogjainkat, így már tudom, hogy nem hiába írom (otthonról eddig csak 3 olvasótól kaptam visszajelzést).

Az általános iskola látogatás is remekül sikerült. Az iskola egy zárt területen található, bentlakásos épületkomplexum, sportpályákkal, füves és betonos területekkel. Csak egy részét láttuk, de a kaputól kb. 10 perces sétára volt az az épület, ahová mi mentünk. Ott kb. 70-80 gyerek várt minket, így 2 részre  osztottuk a csoportot, az egyik csoporttal benti foglalkozásokat tartottunk, a másikkal pedig szabadtéri játékokat játszottunk. Nagyon élvezték a gyerekek a játékokat, és persze örültek nekünk is, hiszen nem sűrűn látnak errefelé idegeneket. A játékok után persze volt fényképezkedés és elbeszélgettünk velük angolul is. Érdekes volt újra látni, hogy a fiatal generáció már egészen más, nyelvet tanul, érdeklődik a külföldiek iránt és nagyon nyitott az információk befogadására. Elmesélték, hogy náluk reggel 6-kor van ébresztő, aztán reggeli torna, majd reggeliés 8 órakkor kezdődik a tanítás. Este 9:30-ig folyamatosan foglalkozások vannak, utána pedig alvás, hogy reggel fel tudjanak kelni. Nagyon zsúfolt program, és szabadidejük nem nagyon akad. Kemény rendszer, nem mondom.

A folytatásban majd leírom ez e hétvégi eseményeket is. Közben megjelent egy újabb sajtócikk rólunk: http://www.scta.gov.cn/web/main.jsp?go=regionNewsDetail®ionName=%20%E7%BB%B5%E9%98%B3%E5%B8%82%E6%97%85%E6%B8%B8%E5%B1%80&id=105958

Nézegessétek Stephan fotóblogját a legfrisseb képekért, videókért, ill. az én videótáramba is újabb filmek kerülnek fel folyamatosan...

Üdv mindenkinek, Gábor

A frissítő masszázs után megéhezett a csapat, így közös vacsorát szerveztünk és elmentünk egy "hot pot" étterembe. Ez úgy néz ki, hogy az asztal közepén lévő gázégővel ellátott mélyedésbe helyeznek egy nagy edényt, amiben megfelelő csípős fűszerezéssel ellátott folyadékot forralnak, majd az általunk kiválasztott összetevőket ebbe a löttybe dobálják, azok ott megfőnek, és pokolian csípőssé válnak. Ezeket az elkészült falatokat szedőkanállal lehet aztán kivenni a léből, és pálcikával fogyasztani. Magam is meglepődtem milyen gyorsan hozzászoktam a pálcika használatához, csupán egyszer, az első étkezések alatt fordult elő, hogy a nagy igyekezetben rendesen öszefröcsköltem magam a húsról lecsöpögő szósszal, deazóta megtanultam, hogy az egyensúly fontos, és amit nem sikerül pálcikával egyensúlyban tartani, ahhoz lehet használni kanalat. :-) Szóval kellőképpen jóllaktunk a finom falatokkal, és nagy meglepetésünkre, még hűtött sört is árultak az étteremben, ami errefelé elég nagy ritkaság. A társaság vagányabb tagjai úgy döntöttek, hogy hazafelé (mármint a hotelbe, de most ugyebár ez az ideiglenes otthonunk) menet benéznek egy bárba. Természetesen nem maradhattam ki a felfedező útról én sem, így csatlakoztam hozzájuk. Érdekes jelenség volt, ahogy a szinpadon lelkesen mondta a poénjait a műsorvezető, a közönség pedig enyhén bárgyú fapofával hallgatta őt. Ezután különféle táncok, énekek következtek. A videóblogomon találhattok egy felvételt a táncoló "angyalkákról" - elnézést a rossz minőségért, de elég sötét volt. Mi öten leültünk egy asztal köré és rendeltünk sört, ami természetesen nem volt lehűtve, de kaptunk hozzá jégkockát! :-) Nagy élmény volt :-) de legalább lehűtötte a sört, amit errefelé decis pohárból isznak az emberek, és ez persze mint tudjuk a sörivási kultúrát jól tükrözi (lásd Bajorország). A műsortól függetlenül, mi öten nagyon jól elszórakoztattuk magunkat és szerintem (legalábbis a tekinteteket elnézve) mi voltunk az egyedüliek, akik önfeledt vidám hangulatban töltötték az estét ebben a bárban. Külön érdekesség volt a "tapsológép", amit úgy kell elképzelni, mint egy tenyér alakú légycsapót, csak sokkal vastagabb a műanyag, és alatta is és felette is még egy kéz alakú műanyag van. Amikor az ember ezt rázni kezdi, akkor az alul ill. felül lévő műanyag hozzácsapódik a középsőhöz és taps szerű hangot ad. Na, mi ezt alaposan kipróbáltuk, és persze mindent megtapsoltunk amit csak lehetett :-) A legtöbb fellépő külön üdvözölt bennünket, mindenki vidáman integetett felénk, és a pincérek 5 percenkét telitöltötték a poharainkat. Kb. egy negyed óráig diszkó zenét játszottak, és ekkor még táncolni is tudtunk, de aztán folytatódott a kultúrműsor, így kénytelenek voltunk az asztalunk mellett táncikálni. Az emberek jókedvére pedig fekete ruhába öltözött vaskalapos (szó szerint) őrök vigyáztak, így tehát nem csoda, hogy a tömeg mérsékelten önfeledten tudott csak mulatni. Sebaj, ez minket nem hangolt le, és vidáman töltöttük az estét, bár 1 órára azt vettük észre, hogy szinte már csak mi maradtunk a teremben így visszamentünk mi is a hotelbe és nyugovóra tértünk.

Most is elég későre jár már, így ideje aludni menni, holnap interjúk... Üdv, Gábor

Péntek este úgy érezte a csapat, hogy az első heti munka után kellően fáradtak vagyunk ahhoz, hogy kicsit kényeztessük magunkat és elhatároztuk, hogy elmegyünk szaunázni és kipróbáljuk a kínai masszázst. Felkerestük az egyik Kínai fürdőházat (szauna és masszázs szalon kombinációjaként lehetne elképzelni) és a tolmácsaink segítségével megbeszéltük velük, hogy visszajön a csoport és megalkudtunk egy kedvezményes árban. Gyorsan átöltöztünk a hotelben és irány a felfrissülés! Már az öltözőben nagy figyelmet kaptunk, és a kabinőrök elmagyarázták, hogy a fürdőnadrágokat ott kell hagyni a szekrényben és adtak egy kb. 20x30 cm-es törölközőt, hogy ezzel akkor bemehetünk a medencéhez... A szekrények egyébként roppant biztonságosak, mint egy rakétaindító kezelőpult az atomtengeralattjárón, itt is először a kabinőrnek kell odatartani a saját elektronikus kulcsát a zárhoz, és csak ezután nyitja ki a saját csuklónkon lévő elektronikus kulcs a szekrényt. Külön fürdő területe volt a nőknek, külön a férfiaknak, és a férfiak belépője 5 yuan-al drágább volt (próbáltuk kitalálni mi lehet az a plusz szolgáltatás, ami miatt többe kerül, aztán megtudtuk, hogy a férfiaknak van medence pezsgőfürdővel, a nőknek pedig nincs -azt ne kérdezzétek, hogy miért) Szóval amikor beléptünk a fürdőhelységbe, akkor minden tekintet ránk szegeződött. A komfort zónánkat magunk mögött hagyva haladtunk a zuhanyzók felé, és kb. úgy éreztem magam, mint amikor a katonasághoz soroztak be és át kellett öltözni civilből egyenruhába. Feltételezem, hogy meglepő látvány lehetett a kínaiaknak a szőrös, fehérbőrű férfitest, hogy a méretekről ne is beszéljek... Nem vagyok ugyan szégyenlős, de ezt azért szokni kellett. A melegvizű medence oldalába épített pezsgőágyban próbáltunk aklimatizálódni. Miután láttuk, hogy már kellőképpen kigyönyörködték magukat a helyiek, felbátorodtunk, és bementünk a szaunába. Ez egy igazán ipari méretű helység volt, szerintem kínaiakból akár 20-30 is befért volna, de azért nem volt tele, így jutott hely nekünk is. Meleg volt, gőz volt, szinte úgy érezhette az ember, hogy egy jól ismert szaunában van,  csak azt nem tudtuk megszokni, hogy a kínaiak krákognak és köpködnek. Az utcán ezt valahogy még elviseli az ember, de amikor a szaunában is a földre köpködnek, azt azért európai ésszel nehéz befogadni... Még szerencse, hogy a saját papucsainkat vittük magunkkal (hiszen ekkora méretet úgy sem tudtak volna adni). A körülményektől vezérelve kissé rövidebbre fogtuk az ottartózkodást, de már jöttek is értünk a fürdető fickók, és felfeküdtünk egy egy vékony neylonnal letakart pridzs-re, amin átdörzsöltek minket valamivel, amit nem tudnék elmondani, hogy mi volt, én kb 50-es smirglinek éreztem, és közel sem mondanám kellemesnek. Sebaj, ekkor már úgy voltunk vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell, ha a kínaiak kibírják, akkor mi sem hátrálunk meg. Miután lecsiszolták rólunk a felső bőrrétegeket, lezuhanyoztunk és úgy gondoltuk, hogy a szaunából ennyi elég is volt, most már jólesne egy kis masszázs. Visszamentünk az öltözőbe, és érdeklődtünk (kézzel lábbal kommunikálva), hogy merre tudnánk abszolválni a megállapodott masszázsunkat. Úgy tűnt, hogy kissé nehéz helyzetbe hoztuk őket, de azért valahonnan kerítettek nekünk valami pizsama féle öltözéket, ami még éppen ránk jött, de látszott, hogy ekkora emberek nem sűrűn járnak oda. Elég mókásan nézhettünk ki, de elindultunk az emeletre, ahol a masszázsszalon rész volt. Barátságos lányok fogadtak bennünket mosolyogva a lépcső tetején "welcome, welcome..." és mutatták nekünk az utat. Elhaladtunk egy nagyobb helység mellett, ahol valószínűleg lábmasszázsban részesültek éppen az emberek, akik szintén nagyon vidáman integettek nekünk és köszöntötték a messziről érkezett látogatókat. Egy hosszú folyosón haladtunk tovább, amiből különféle termek nyíltak, amennyire meg tudtuk állapítani, aromamasszázstól kezdve iszappakolásig minden féle lehetett bennük.A folyosói labirintusban egyre sejtelmesebbek lettek a fények és végül bevezettek minket egy kis szobába, ahol éppen 3 ágy volt, mondták, hogy ezeken helyezzük kényelembe magunkat, bekapcsolták nekünk a TV-t, és kérdezték, hogy kérünk-e inni, és mutogatták, hogy várjunk ott, majd mindjárt jönnek a lányok. Na, ez már túlságosan intimnek tűnt nekünk, és a kínaiak csodálkozó pillantásai között a 3 vagány európai elindult kifelé, vissza a folyosón... egészen az ártábláig, és mutogattuk, hogy mi csupán a testmasszázst szeretnénk igenybevenni. Bólogattak, hogy igen, tudják, menjünk csak nyugdtan vissza a szobába, jönnek mindjárt a lányok. Így is történt, és végül valóban megérkeztek a masszőreink és kaptunk kínai testmasszázst. Kicsit hasonlít a Thai masszázshoz, de azért sok eltérés van. A hátamba könyökölést például kevéssé élveztem, még mindig érzem a helyét, de összességében tényleg felfrissített minket a kb. 1 órás maszírozás. Mikor az öltözőből kiléptünk az előcsarnokba, a lányok már készen voltak és vigyorogva fogadtak bennünket. Elmeséltük nekik a kalandjainkat, ami rögtön meg is alapozta az este jó hangulatát. Persze a megállapodott összegnél többe került a mutatvány, mert mint kiderült, a "pizsamáinkat" is meg kellett vásárolni, mert ezek a nagyméretű, drágább fajták nem újrahasznosíthatóak... Sebaj, legközelebbre már lesz ruhánk.

A péntek este többi eseményéről és a hétvégéről majd később írok. Most megyek mert közeleg a munkaidő. Addig is figyelmetekbe ajánlom az angol nyelvű Team blogunkat, ahol pl. az amerikai újságíró kolléganő remek írásait olvashatjátok https://www-146.ibm.com/corporateservicecorps/node/4943 valamint kövessétek figyelemmel Stephan Fotóblogját, ami folyamatosan újabb fényképeket tartalmaz ill. Klára blogját (ezek linkjei a korábbi cikkeimben és oldalt a Linkek alatt találhatóak).

Szép hetet mindenkinek! Üdv, Gábor

Tegnap délelőtt alkalmunk nyílt találkozni a másik ügyfelünkkel is, a Beichuáni Idegenforgalmi Irodával. Nagyon hálásak voltak nekünk, hogy segítünk a földrengés után visszaállítani az idegenforgalmat a környéken. Egy látványos előadással készültek (ha megkapom az angol fordítását a kínai feliratoknak, akkor felrakom, hogy le tudjátok tölteni ppt formátumban), csodálatos képeket mutattak be nekünk arról, hogyan nézett ki Bechuan és környéke a földrengés előtt. Egy igazi gyöngyszem volt, aminek lakói többségében a Kínában kisebbségben élő, egyik legősibb nemzetség, a Quang nemzetség tagjai voltak. Sajnos a földrengés lerombolta a kisvárost, aminek a helyreállítása még időbe tellik. A beszélgetés során viszont világossá vált számomra, hogy ez a nép, roppant elszánt, és az otthon oly megszokott siránkozás és sajnálkozás helyett, arra koncentrálnak, hogyan tudják feldolgozni lelkileg a tragédiát, hogyan tudják helyreállítani a tönkrement infrastruktúrát és hogyan tudják újra felvirágoztatni az idegenforgalmat. Iszonyatos elszántság és pozitív energia van bennük, ami számomra nagyon szimpatikus, és jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek nekik.

Már most is sokmindent újra megnyitottak, és terveink szerint a legérdekesebb, a túristákat leginkább vonzani képes helyeket meg is fogjuk nézni, hogy tanácsot tudjunk adni azok továbbfejleszési lehetőségeiről, illetve arról, hogyan tudják ezeket leghatékonyabban megismerteteni a külföldi túristákkal.

A megbeszélés után meginvitáltak bennünket Mianyang egyik legelegánsabb éttermébe. Stephan-al, a német kollégámmal meg is állapítottuk, hogy napról napra egyre finomabbakat eszünk, és csak azon tűnődtünk, hogy meddig tarthat vajon ez a remek tendencia :-)

Délután aztán nekifogtunk a feladatok felosztásának, és lassan összeállt a projekt tervünk is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, már jelentkeztek a csapatban a feszültség jelei, néhányan elfáradtak mostanra a viszonylag kevés alvás melletti folyamatos munkában, mások még az időeltolódással küzdenek, vagy éppen a szeretteik hiánya okoz rosszkedvet. Nekem ennek levezetéséhez társaságra van szükségem, így tegnap Stephannal és Kimmel (a dán kollégával) Unicum-sör kúrát tartottunk és közben jól elbeszélgettünk:-) Azt kell mondanom, hogy igazán hatásos volt, mert ma reggel már egész vidáman ébredtem és energiával telve láttam neki az újabb feladataimnak. Ma az irodában dolgozunk, készülünk a jövő heti interjúinkra illetve a holnapi iskolalátogatásra.

Időközben sikerült végre néhány képet összegyűjtenem és feltettem őket a Wen Chang-i ünnepségről ide: http://indafoto.hu/collectioneditor/269639

Valamint, az IBM blogra feltettem a csoportképünket ami itt elérhető https://www-146.ibm.com/corporateservicecorps/blog/1987

Ezenkívül mindenkinek figyelmébe ajánlom Stephan blogját, lévén fotóriporter, kiváló képeket készít, érdemes naponta visszatérni és megtekinteni a legújabb fotókat: http://www.flickr.com/photos/stephan-in-china/

Most már megyek dolgozni... Üdv, Gábor (柯柏 - ez a kínai nevem)

A szerdai nap szorgos munkával telt. Első ízben mentünk be az irodába, ami kb. 20 perc sétára van a hoteltól. Egy nagy asztalt tudunk körbeülni, van áram és internet, mi másra van még szükség? :-) Megterveztük a teendőinket és készültünk az ügyfél prezentációra, amit délután 3-ra beszéltünk meg. Ebéd után már éppen indultunk volna az ügyfél irodájába, de ahogy a nagykönyvben meg van írva, lemondta a megbeszélést, mert a nagyfőnök nem ért rá. Sebaj, visszamentünk az irodába, de megbeszéltük, hogy azért el fog jönni hozzánk a nagyfőnök nélkül is 5 órára. Így is történt. Kellemes hangulatú, konstruktív megbeszélés volt, ismét előreléptünk. A jövő héten lesz kb. 15 interjúnk, aminek a megszervezésében segíteni fog, hoteltuladonosokkal, éttermekkel, sörfőzdével, az egyetem túrisztikai szakával, technikai és történeti múzeummal és még egyéb túrisztikai szempontból érdekességekkel fogunk ismerkedni. Már 7 óra is elmúlt mire sikerült mindenkinek abbahagyni a munkát, és visszaindultunk a hotelbe. Útközben betértünk egy kínai vacsira. Ennek érdekessége az volt, hogy kihoztak tányérokon vékonyra szeletelt husikat, zöldségeket, tésztát, és már majdnem elkezdtük elfogyasztani ezeket, amikor megérkezett mindenki elé egy nagy agyagtálnyi, forrásban lévő víz. Ebbe a pincérek szépen beöntötték a tányérokból az összetevőket, és hip-hopp 5 perc alatt el is készült a leves. Tartalmas, kiadós leves lett, és ráadásul nagyon finom.

A nap érdekessége még, hogy megjelent rólunk egy cikk a helyi sajtóban, és a Mianyangi TV felvétel a nyitóünnepségről felkerült az internetre: http://www.mianyang.net.cn/ASPgetnews/readtv.asp?Articleid=26474

A képek feltöltésével még el vagyok maradva, mert tegnapig nem tudtam hozzáférni a picasa-hoz, pontosabban fel tudtam tölteni képeket, csak éppen nem láttam, hogy mit raktam fel. Az egyik kolléga kis segédprogramjával viszont végre sikerül kikerülni a sorompókat, és remélem hamarosan rendbe tudom szedni a képeket is, és végre elérem a Facebook-ot is, és az eredeti blogomra is betudtam írni, hogy itt érdemes keresni a friss cikkeket...

Üdvözlök mindenkit, Gábor

Hogyan is adhatnám át azt a rengeteg élményt ami a mai napon ért?
A Mianjangi túrisztikai hivatal vezetője meghívott minket egy fesztiválra, ami Dzitongban egy híres templomban zajlott. Minden évben kétszer, tavasszal és ősszel ünneplik az Istenük születését, és ennek rendesen meg is adják a módját. Ma éppen 1074 éve, hogy bevezették ezt a ceremóniát, és azt kell mondanom, roppant szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem.
Már a kisbuszban odafelé kellemes beszélgetést folytattunk a házigazdánkkal, aki középkori kínai történelemből doktorált, és elbeszélgettünk a Han nemzetségről, és Attilláról a hunról, aki elmondása szerint ennek a nemzetségnek az északnyugati csoportjából származik (most mondja valaki, hogy a magyarok távol állnak a kínaiaktól :-)). Ahogy megérkeztünk, a fellépésre készülő, jelmezekbe öltözött lányok hada rohamozott meg bennünket, és fél óráig fényképeket készítettek rólunk, a társaságukban.Egy rövid időre filmsztárnak éreztük magunkat ettől a szívélyes és rajongó fogadtatástól. Erre persze a helyi sajtó is felfigyelt és egymás után készítgették velünk a riportjaikat. Az egyik TV stáb végigkísért minket az ottlétünk során, így valamelyik helyi csatornán biztosan láthatóak lesznek a messziről idelátogatott CSC tagok.
Fantasztikus volt megélni azt, ahogy a kínaiak ünnepelnek. A kultúra és a katonás rend keveredése felfedezhető volt az előadás koreográfiájában. Roppant látványos műsort tekinthettünk meg, színpompás jelmezekkel, folyamatos petárda durrogtatással, és táncoló állatfigurákkal. Természetesen a jól ismert sárkánytánc sem maradt ki a látványelemek közül. Aki látta az olimpiai megnyitót, az nagyjából el tudja mindezt képzelni kicsiben gyerekek által előadva, de persze leírni nehéz, ezt látni kell!
Az előadást a díszpáholyról nézhettük végig közvetlenül az első sorban ülő fontos emberek mögül. Ez is példázza a helyiek vendégszeretetét és a távoli vendégek iránti megbecsülésüket. A műsor után meglátogattuk a templomot, ami áratlan élményt nyújtott, mind az építészetével, mind a vallási kegytárgyaival. Itt látható pl. olyan templomrész, ami több ezer éve fából épült, szögek használata nélkül és ma is masszívan áll, vagy egy 37 méter magas szintén faszerkezetes, szögnélküli többszáz éves építmény, miközben tegnap láthattuk, hogyan dőlt össze egy egész város a 2008-as földrengésben. Van mit tanulni az elődeinktől!
A templomlátogatást egy ebéd meghívás követte. Ez a hely nem csak a felejthetetlen előadásával és a méltatlanul kevéssé közismert építeszeti látványosságival hívta fel magára a figyelmünket, hanem a szavakban ismét csak leírhatatlan ámde annál ízletesebb gasztronómiájával. A szokásos forgó üvegbelsővel ellátott kínai körasztalnál láttak vendégül minket, és egy igazi fejedelmi lakomát varázsoltak elénk. Azt már megtapasztaltuk, mennyire lehet telezsúfolni finomabbnál finomabb falatokkal az üvegtáblát, de azt most láttuk először, hogy az edényeket rétegekben egymás tetejére is lehet rakni. Ha nem volt legalább 25 féle fogás, akkor egy sem, és azt kell mondanom, hogy ezek között nem találtam olyat, ami ne ízlett volna. Úgy érzem, hogy nem most fogok lefogyni :-)
Ez ismét egy szép nap volt! Mindenkinek hasonló szépet kívánok!
Üdv, Gábor

Amit láttam, arról nehéz beszélni. Még most is könny szökik a szemembe, ha vissza gondolok arra, hogy itt 50 ezer ember halt meg 2 perc leforgása alatt. Egy 2008 májusi délutánon, sok embert otthon, a munkájában, vagy éppen az iskolában ért ez a természeti katasztrófa. Esélye sem volt senkinek a menekülésre. Egy olyan erejő földrengés rázta meg a körnéyket, amely a folyó útját eltorlaszolta és elterelte azt más irányba (azóta is építik a medrét, hogy vissza tudjon állni az eredeti irány, amikor megtelik az a gigantikus tároló, ahol most a víz egyre csak gyűlik...). Nagyon megrázó volt pár méterről, előben látni, ahogy egy ház egyszerűen lejjebb zuhant egy emelettel, vagy az éppen parkoló autót maga alá temette, vagy éppen oldalra billent és összedőlt. Rágondolni is rossz, hogy a mai napig tízezrek vannak a romok alatt, nekik már ez lett a temetőjük. Nincs erre igazán jó szó, nem lehet leírni, mit érez ilyenkor az ember. Tettem fel 2 fényképet, talán azok többet átadnak. Én az úton hazafelé már nem nagyon tudtam figyelni arra amikor bemutatták az épülő új városrészt, egész délután a látvány hatása alatt voltam. Mélyen megérintett.

Erről a napról nem is tudtam azonnal írni, ezért csak most teszem fel ezt a pár sort, és többet nem is mondanék, mert nem akarok senkit úgy lehangolni, ahogy engem lehangoltak a Beichuanban látottak.

Annyi élményem van már,hogy azt sem tudom hol kezdjem...

Tegnap megtartottuk a "Kick-off meeting"-ünket még Csengduban a DOT szervezettel és az IBM Északnyugat-Kínai vezetőjének részvételével. Sok érdekes infót hallottam, pl. Csengdu város lakossága csak egy picit több, mint Magyarországé, 11,2 millió. A megbeszélés után, a dán kolléga kérésére ezúttal nem kínai ebédet ettünk (előrevetítve a jövőnket, hiszen ő már 12 napja itt van), hanem a Pizza Hut-ban "lakomáztunk". Ebéd után buszraszálltunk és végső állomásunkba, Mianyang-ba utaztunk. Egy kultúrált, légkondis busz jött értünk, bár az autópályán azért láttunk érdekes járműveket (majd később begyűjtöm erről a francia kolléga fényképeit).

Repceszezon van. Utunk során sárgálló virágmezők mellett haladtunk és megtudtuk az egyik tolmácstól (aki perfect oxfordi akcentussal beszél angolul), hogy a repce szónak két kínai jelentése is van, a virág mellett azokra a diákokra, fiatalokra is ezt a szót használják, akik tudásukkal, tanulásukkal tudnak érvényesülni az előrejutásban. Az idő sajnos elromlott, így már nincs 21 fok, mint szombaton, csupán 16-18 lehetett és esett az eső az út alatt. A hotel szuper. Nem tudom, hogy milyen a többi errefelé, de ez a szálláshelyünk messze felülmúlja a csengduit. A 10. emeletről már egész jó a kilátás, bár akkor még jobban fogom majd élvezni, ha a felhők már nem takarják el a hegyeket. A levegő is sokkal tisztább, mint Csengduban. Tulajdonképpen az egész város nagyon kellemes benyomást tett rám.  700 ezren laknak a szorosabb értelemben vett city-ben, a vonzáskörzettel együtt azonban 5 millió emberről beszélhetünk.

A Csengduban elhangzottakból talán a legfontosabb az volt, hogy a kínai üzleti élet mozgatórugója a Guanxi. Ez persze nem meglepő, mert otthon is a bizalom és a kapcsolat viszi előre az üzletet, de itt ennek talán még fontosabb és hangsúlyosabb a szerepe. Így aztán a kínaiak nem is üzletelnek addig, amég a Guanxi nincs meg az üzletfelek között. Ennek sarkított példáját az éttermekben tapasztaltuk, ahol a pincérek rendszeresen próbára teszik a társaság tűtőképességét már a rendelésnél. Képesek 10-15 percig elmélkedni velünk arról, hogy mit is rendeljünk. Itt nem szokás az italokat előre kihozni, így rendesen megszomjazik az ember amég ez a rendelési folyamat lezajlik. Aztán amikor sikerül felvenni a rendelést, akkor viszont már pergősen kerülnek az asztalra a különféle kis tányérkákban az ételek. Így van ez más üzleti területeken is, először kapcsolatot kell építeni, és addig ne is essen szó üzletről! A dán és német kollégámmal megértve ezt a kihívást, a hotelbe érkezésünk után azonnal meghívtuk a tolmácsainkat és a vendéglátóinkat egy sörre (jó európai szokás szerint), bár némi fejtörést okozott nekik, hogy hol lehetne ezt elfogyasztani, de végül találtunk egy teaházat, ahová be tudtunk ülni. Persze kiderült, hogy ők nem igazán isznak sört, de azért a kedvünkért koccintottak velünk.  (eddig én sem ittam, de úgyérzem itt rá fogok szokni). A ráhangolódás után, az egész csapattal együtt egy igazi kínai éttermebe vacsoráztunk. Egész finomakat ettünk, bár azt még szokni kell, hogy minden húsdarabban csont is van... csak azt nem tudom, hogy hová teszik a csont nélküli husikat. Legalább 15 féle fogás került az asztalra, ízletesen elkészített zöldségektől a csirke és sertés húsokon keresztül a gyümölcstálig mindent kipróbálhattunk. A meglepő az volt, amikor fizettünk, és a 16 fős vacsora 320 Youan-ba került (ez kevesebb, mint 10 e Ft).

Vacsi után a többség visszatért a szállodába, de a dán, német és francia kollégámmal úgy döntöttünk, hogy még építhetnénk egy kis Gunaxi-t :-) és a tolmácsok ugyan már nem csatlakoztak hozzánk, de ajánlottak egy bárt, és elmagyarázták a taxisofőrnek, hová vigyen bennünket. Nem csalódtunk a javaslatban, de meglepődtünk, amikor kiszálltunk a taxiból és a bár angol tulajdonosa fogadott minket az ajtóban. Eddig ez az egyetlen hely, ahol tisztességesen hűtött sört lehet kapni, ráadásul csapolva is. Egy kis "Anglia" Kína közepén. Ralph, a tulaj, leült velünk és egész estét atdumáltuk. Annyi hasznos információt kaptunk a környékről, amit szerintem a következő hétben sem fogunk... Ralph egyébként 5 éve nyitotta a kocsmáját, és import söröket árul (mi pl. a dán kolléga kedvéért csapolt Carlsberget ittunk). Hamarosan nyitja a következő üzletét, de előtte Csehországba utazik tanulmányútra, mert egy eredeti sörfőző berendezést akar majd telepíteni. Úgy tűnt, hogy a helyi "elit" réteg jár hozzá, ami persze az árai miatt nem is csoda, mert itt négyen több pénzt fizettünk, mint a csoport a vacsoráért, de hiába, az eredeti színvonalat és a minőséget itt is meg kell fizetni.

Ma délelőtt 2008-as földrengés által leginkább lerombolt területre fogunk ellátogatni, délután pedig protokoll program lesz a helyi városi vezetőkkel, polgármesterrel, sajtóval. Építjük majd velük is a Guanxi-t. A tegnapi vacsoránál megtudtam a sanghai kolléganőtől, hogy az oroszokhoz hasonlóan, itt is az asztal alá próbálják itatni az embert, és aki "felül marad" az utána nagyon szoros Guanxi-ba kerül velük :-) Majd kiderül, mit tud a csapat. Azt látom, hogy csak az európaiakra lehet ilyen téren számítani, de mi tegnap már edzettünk, úgyhogy állunk a kihívás elé :-)

Arról még nem számoltam be, hogy Csengduban az első este rögtön operába mentünk. No, ez azért egész más, mint amit ez alatt otthon értünk. 8 féle különböző produkciót mutattak be, az árnyjátéktól a különféle szerepjátékokon keresztül a zenéig és a maszkátváltozásig minden van benne. Eközben folyamatosan teával kínálják a vendégeket. Annak ellenére, hogy már nagyon fáradtak voltunk, hiszen 1 éjszakai alvás kimaradt, roppant élvezetes produkciókat láthattunk, bár a hangzásvilágot európai füllel azért szokni kell. Teszek majd fel erről is felvételeket. Miután az eredeti blogomat nem tudom elérni, ezért újra kell kreálnom azt ezen a tartalék site-on, de majd csak helyreáll minden. (bár tegnap megtudtuk, hogy a helyi oroszok tudják hogyan lehet egy proxyn át mégis elérni a google-s sitokat... így még az is lehet, hogy autentikus forrásból hasznos infókhoz jutunk :-))

Egyelőre ennyi, üdv mindenkinek Mianyang-ból, Gábor

9+3 órányi repülőút majd egy nem kifejezetten életbiztosításnak mondható taxiút után megérkeztünk a szállodánkba. Bár otthon hamarosan reggel lesz, itt már dél elmúlt, így ez az éjszaka most kimaradt... majd a következőn alszom is :-)

A repülőút a várakozásnál jobban telt el, korszerű volt az Airbus 330-as, filmek tömkelegéből lehetett válogatni. Csak azt sajnáltam, hogy a Kínát népszerűsítő reklámblokkok csupán mandarin nyelven voltak választhatók, az én mandarin tudásom pedig egyelőre a mi hao (jó napot) és a sie sie (köszönöm)-re korlátozódik, amivel nehéz volt követni a gyönyörű tájak kísérő szövegeit.

Most kis pihi, aztán indulunk felfedezni a várost :-)

Üdv, Gábor

Kedves Olvasóim!

Eredetileg a kínai utazásomról ill. annak előkészületeiről elkezdtem egy blogot írni a http://gaborkinaban.blogspot.com/ címen. Pénteken indulok, és most tudtam meg, hogy az egy Google-es lap, amit Kínában korlátoznak, így valószínűleg nem fogom tudni elérni. Ezért létrehoztam ezt a blogot, hogy itt tudjam folytatni amit ott elkezdtem, bízva abban, hogy ezt nem cenzúrázzák majd ott sem :-) Kíváncsi leszek, hogy igaz-e a hír. Ki fog gyorsan derülni, mert ha itt folytatom szombattól a blogomat, akkor igaz, ha pedig ott tudom folytatni, akkor legfeljebb készítettem egy tartalék blogot.

Üdv mindenkinek, Gábor